A hal

Vilinszky Ernő. 53 éves fizika tanár a martonvásári Pilinszky János általános iskolában.  Nős, egy gyermek apja. Feleségét még a gimnáziumban ismerte meg, korrepetálta matekból, és összeszoktak. Hiszen ez minden házasság alapja. Megszokni, hogy a másik is ott van. Vilinszky Ernőné Tóth Márta. Csendes szelíd asszony, takarítónő a Tescóban. Fia, Endre, orosz tolmács, két éve Debrecenben él párjával, Krisztiánnal. Teknősük Hami 3 hete pusztult el, egy romlott saláta miatt. Sajnálatos esemény volt, melynek következtében ismét csak ketten maradtak két és fél szobakonyhás sárga kerítéses házukban. Nem zavarta őket semmi, kivéve, ha lejárt a tej, vagy elfogyott az aktuális műsorújság.
Bizony, ilyesféle csetlő-botló problémák közepette élte mindennapjait a Vilinszky házaspár. Reggel hatkor ébredtek, kiflit ettek kakaóval, felöltöztek majd mindketten munkába indultak. Délután háromra Márta hazaért, ebédet készített négy órakor megérkező férjének, s míg az kitisztította összepiszkolódott cipőiket,és rendezte a másnapi dolgait, felesége felsepert az előszobában, és elmosogatott, hogy aztán mindketten leülhessenek a semmilyen zöld kanapéjukra, és csöndben nézzék meg a hatórási híradót. Ez ment nap nap után. Évről évre, kivételt az ünnepek jelentették. Ma Vilinszky Ernő 54. születésnapjára kerül sor. Eljön lesz az egész család. Ott lesz Márta, Endre, sőt Krisztián is bemutatásra kerül.
Az ünneplés szolid keretek között zajlott.
 Mindenki átadta a maga ajándékát. A felesége egy nagy puha csomagot nyújtott át pironkodva.  

- Az eladó azt mondta, teljesen anti allergén és intelligens. Ernő kibontotta a csomagolást, amitől láthatóvá vált a benne rejlő halványkék párna.  Arrébb tette, majd illedelmesen megköszönte, és figyelte, ahogy fia,  fa dobozból, újságpapíros közül, egy réz repülőgép modellt vesz elő, majd finoman egy polcra helyezi, hogy mindenki jól lássa. Talán attól félt, ha valaki más ér hozzá összetörik. Mindig is ilyen óvatos jellem volt, az anyjától örökölte. Az utolsó ajándékozó idegesen lépkedett egyik lábáról a másikra. Krisztián idegen volt ebben az alvó világban. Neki nagy családja volt, heves természettel. Kezében markolászva, már egészen összegyűrte a dísz zacskót, mire végre odaadta az ünnepeltnek. A szatyor teli volt mindenféle könyvvel, és újságokkal.  Látszott nem igazán ismerte leendő sógorát, de legalább próbálkozott, és nem is tévedett akkorát. Ezek után következett a laktató, ám kissé íz szegény menü elfogyasztása. Beszéltek a munkáról, Debrecenről, egy kis ideig pedig némán töprengtek vajon mitől intelligens egy párna. Márta összecsomagolt minden ehetőt, amit keze ügyében talált, bepasszírozta Endréék apró Suzukijába, majd a fiatalok hazaindultak. Ismét csak ketten maradtak. Hatkor híradót néztek, aztán Ernő megvizsgálta a kapott tárgyakat. Felesége tudta mire van szüksége, a régi ágyneműjéből már szálingóztak a keresetlen tollak. A modellre pillantott, sosem érdekelte különösebben a repülés, úgy, mint a fiát, de legalább már meg van a helye, nem kell foglalkoznia olyan felesleges dologgal, mint például, hogy hova tegye. A harmadik ajándékkal gondban volt. Bár néha vett egy két IPM-et, sőt régen előfizetett egy politikai lapra, az asztalán heverő nagy halom újság legtöbbjét nem ismerte.  Találomra kihalászott egyet a kupacból, és olvasni kezdte. Észre sem vette, ahogy telt az idő, egyre több magazinon rágta át magát. Addig számára ismeretlen élvezetre bukkant, a lényegtelen, de érdekes információk begyűjtésében. Másnap fél kilenckor ébredt. Szerette a szombatokat, nem kellett zakót hordania, és a feje sem fájdult meg az iskola gyerekzsivajától.

Egész délelőtt olvasott.  Halántéka lüktetett, évek óta nem érte ennyi újdonság.Másnak érezte magát. Elevennek.
Az ebéd krumplipüré volt és hal.

- Ebben van szálka? bökdöste villájával az ételt, mint egy kisgyerek, és gondolkodott, hogy szereti e a halat. Bár mit számit, hogy szereti e. Ezen még sosem gondolkodott el, ami van, azt megeszi.

- A dobozon az állt, hogy gyakorlatilag szálkamentes. –felelte Márta.
- Gyakorlatilag szálkamentes? –szaladt fel Ernő bal szemöldöke, homlokán pedig apró ráncok kezdtek táncba.  Az egyik tegnapi cikkben az elvi és a gyakorlati síkról olvasott.
Az előtte levő hal a gyakorlati világban szálkamentes, tehát, ő gyakorlatilag megeheti. De mi van ha elvileg van benne szálka. Tegyük fel, ha elvileg megenné, akkor az megakadhatna a torkán, és meghalhatna egy elvi szálkától.

- Mi van akkor, ha ezt átvitt értelemben értik a fagyasztott halas cégnél? –kiáltott fel hirtelen, mire felesége kiejtette kezéből a villát, majd megrökönyödve bámulni kezdte  férjét.
-Csak akkor ehetjük meg a halukat, ha nincs bennünk elvi szálka. Ha nincs elvi szálkánk. A lélek.
Oooo! Hogy milyen intelligensek ezek a gyártók. Csak az az ember ehet teljes étvággyal, akinek nincsenek lelkét zavaró problémák! Megyek, felkeresek valakit, akiknek gratulálhatok ez ügyben! – ugrott fel, kirángatta a fagyasztóból a maradék halat tartalmazó zacskót, és kirohant az előszobába, hogy cipőt húzzon. Aztán csak állt, és bámulta a saras lábbelit. Tegnap elfelejtette megcsinálni miután kikísérte Endrééket.  
- Jaj! –roskadt össze az alacsony öltözőpadra. Mikor összeszedte magát, a hűtőhöz sétált, visszatette a kezében olvadozó hal rudacskákat, majd egy cipős dobozba gyömöszölte az újságokat, és lecipelte a pincébe.  Miután mindennel kész volt, kitisztította a cipőket és leült felesége mellé a kanapéra.

Az asszony apró kezével kopaszodó fejét simogatta, homlokát pedig bolyhos szürke pulcsiba bujtatot vállhoz hajtotta. Ilyesmit évek óta nem csinált. Még ő maga is meglepődött,amikor lágy hangon megszólalt.
-  Az vagy, akinek lenned kell.   –ismételgette fülébe, majd magához szorította zokogó férjét, és bekapcsolta  a hatórási híreket.

Varázslat

Túl sok ideje vártam a varázslatra. Pont elég régóta, ahhoz, hogy mikor végre megkaptam, már minden szikrája kialudt bennem. Az érintésed jegesen tapadt bőrömhöz, miközben hazug szavaid édes mézként folytak ajkaidról egészen a lelkembe hatolva, ahol az igazság kesernyés ecetté érlelte  igéző mondataid sokaságát. Hangodtól idegessé váltam. Remegtem, mert tudtam, csak egy részeg ember kitalált vágyának megtestesülése vagyok, nem több puszta szórakozás. Mégis. Volt valami borzongató, ahogy minden rejtett vágyamat kimondtad. Pillantásodtól minden erő kiszállt belőlem, és újra meg újra emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ez nem a valóság, csak egy álom, amit én kreáltam.

Csókodat nem érezni akartam, sokkal inkább túlélni. Meg akartam tapasztalni a csókot, mely felszabadíthat a múlt béklyójától.
Egyszer adtál esélyt a menekülésre. Visszatérhettem volna a sötét szobámba, de képtelen voltam ott hagyni a lehetőséget, mely úgy csábított, hogy belekábultam. Visszaültem a hideg bőrfotelre, undorodva magamtól, és a kezedtől mely mindent el akart venni tőlem.
Csakhogy már nem maradt semmim.  Ezért is sajnálom a habozást. Talán ha rögtön megkapod, amit akarsz nem élvezted volna annyira, mint így, hogy meg kellett várnod, ahogy meggyőzöm magam arra, amire két éve készültem. Sajnálom, hogy nem voltam elég bátor , hogy a szemedbe nézzek elég ideig, hogy fel tudd fogni a kétségbe esés és fájdalom apró fullánkjait tekintetemben. Az egyetlen dolog ami megnyugtatott, hogy te ugyanúgy undorodsz tőlem, mint én magamtól. Néztem előre a sötétben, miközben egyre közelebb merészkedtél, és vártad a következő lépést.  Ajkad egy pillanat alatt bekebelezett. Sosem kaptam még olyan akaratos és magányos csókot, mint amit te adtál. Magad voltál a szenvedély, én pedig az eszköz, amin kiélted szükségleteid. Semmi több. Ezért sajnállak. Megpróbáltalak elengedni, de visszarántottál, és úgy éreztem először csókoltál meg.  Szenvedélyt gyújtottál bennem. Éreztem a tűzet a bensőmben, és a kéjes fájdalom maradékát, apró harapásaid után. Talán életem legjobb csókja lehetett volna, ha sikerül elengedni az életem. De így, a legrosszabbá vált. Fájt a világ, éreztem, ahogy minden összedől körülöttem. Egy csóktól megszülettem, és a következőtől meghaltam.  Menekülni akartam tőled tőlünk magamtól, de üldöztél hamis szerelmeddel, míg nem te is rájöttél, hogy vége. Nincs tovább. Elengedtük egymást. Örökre.

 Mindent kicsikartam belőled, amire vágytam, elrontottam, és már sosem hozhatom vissza. Talán abba tényleg belehalnék. Fokozatosan eltűnt az érintéseid utáni bizsergés, néhány korty pedig lemosta torkomról mély ittas ízedet. Az éjszaka homálya lassan magába olvasztotta az emlékek sokaságát, aztán ültem remegve a sötét ürességben, amit okoztam. Egyedül a remegés maradt.
És ezentúl mindig bennem lesz ha rád nézek.

Üres lettem abban a pillanatban, amikor kimutattad fogad fehérjét. Mert azon az éjjelen megöltél, és tudom egy pillanat alatt átléptél sápadt tetemem halovány fénye felett.
De nem felejtek. Te gyilkoltál, és ismét fogsz.