Moira története 2.

Dan a romok között kutatott. A neten látott már néhány korábbi képet erről a helyről. A mostani pusztítás hihetetlen volt, pedig a lángok nem terjedtek át az egész épületegyüttesre.  Mintha nem is ide kellett volna jönnie. Pár napja az egész intézet leégett, de a hírekbe nem került be, a fiú is csak egy a lenti falubeli birkapásztortól hallotta az eseményeket. Itt nem  puszta balszerencsének esett áldozatul az iskola az egyszer biztos. Mindenhol érezni lehet az olaj és az égett hús szagát még most is. Vajon hányan halhattak meg?

Valami mozgott a fák között.  A fegyvere után nyúlt, amit mélyen az ingujjába rejtett.

-Még jól jöhet-gondolta, majd elindult a másik irányba. Az egyik oszlop mögül hirtelen egy lány ugrott ki. A meglepetéstől Dannek még védekezni sem maradt ideje, máris a földön találta magát. Felnézett. Alig pár centiméternyire az arcától a lány bámult rá, elszánt dühvel.
- Te is közülük való vagy?- sziszegte az, a fogai közül.
Alig pár évvel lehetett fiatalabb a fiúnál. Hosszú barna haja kócos csomókban ragadt arcához, a ruhái pedig nagyok és mocskosak voltak. Viszont, ami még inkább meglepte, hogy még így is gyönyörű volt. Biztos a közeli faluból szökött meg.  Dannek fogalma sem volt mit kéne tennie, vagy mondania, de amikor egy apró kés csillant a lány ujjai között, észbe kapott. Gyors mozdulattal megragadta támadója csuklóját, és ezúttal ő került felülre. Teljes testsúllyal ránehezedett. Most már nem érdekelte, akár tündér is lehetett volna, aki kést ránt ellene, az nem érdemel kegyelmet.
- Na most én kérdezek. Hogy hívnak, és mit keresel itt?

A kést, a lány nyakához szorította, mire az rávicsorgott, és az arcába köpött.
Ekkor megint megmozdult valami, és néhány férfi lépett ki az erdőből. Mind furcsa volt, de a fiú nem tudott rájönni, hogy miért, csak érezte. Egy pillanatra elengedte a lányt, mire az sebesen kicsusszant alóla, arrébb vetődött valamiért a földre, és az oszlopok közé menekült.
-A stukker! Basszus!- kiáltotta Dan, amint rájött mit kaparintott meg a lány.
Közben a férfiak egyre közeledtek felé, és amikor már csak néhány méter választotta el őket a fiútól, fegyvert rántottak, és lőni kezdtek.
Dannek épp csak sikerült bebújnia egy közeli fal mögé.

- Négy az egy ellen?- Nem épp valami jó arány. -gondolta-.
Hirtelen ismét lövéseket hallott, ám ezek nem őt célozták. Kipillantott a fedezékéből. Mind a négy férfi megtántorodott.
- Mi a..? – döbbent meg. Mindegyikük mellkasában golyó ütötte nyom volt, de mintha észre se vették volna, továbbra is közeledtek. Valaki halkan megkocogtatta a vállát. Rémülten megfordult.

- Gyorsan! Mondta, a lány, majd intett, hogy kövesse őt.
A romok közt egy sziklafalhoz értek. A támadóból lett védelmezője megnyomott valamit, mire egy ajtó nyílt előttük. Bár Dan először kételkedett, de amikor zajokat hallott maguk mögül, kénytelen volt beismerni, hogy nincs más mód a menekülésre.

-Moira vagyok. mosolyodott el a lány, mikor mindketten fedezékbe értek.

Moira története 1. részlet

Belekezdtem, hogy a moira könyvem részleteit virtuális papírra vessem, és úgy éreztem, mivel úgyis olyan rég került fel valami blogra úgy ahogy éppen jön az agymenés, mindig fölrakom az épp aktuális részletet össze vissza. Ez az első ilyen apróság, nem a történet legeleje, dehát talán érdekelhet titeket:)

Rohant, ahogy csak a lába bírta, ám a hangok egyre közeledtek. Fogalma sem volt, vajon merre is járhat, mégis mintha ismerős utat követett volna. És akkor megpillantotta. A vörös sziklafal ismét ott tornyosult előtte. Egy mohával benőtt kőpárkányban sikerült megkapaszkodnia és mászni kezdett.  Mielőtt befordult volna a szorosba még visszanézett. Három szörnyszülött figyelte vicsorogva, majd az egyikük egy gyors mozdulattal felugrott a falra, és követni kezdte. Moira felsikoltott, majd teljes erejéből kúszni kezdett a két szikla között. Ahogy halad előre, egyre több víz csöpögött be az alagútba, ami sáros folyammá torzulva hömpölygött a lány lába alatti üregben. Szörnyű morajlás hallatszódott felülről. Egyre nagyobb kavicsok és földdarabok estek a fejére, a vizes latyak mindent elárasztott körülötte. A zaj hangosodott, majd egy hirtelen robajjal a mögötte lévő folyosóra vastag földréteg zúdult. Egy pillanatig mintha megmerevedett volna. Képtelen volt tagjait mozdítani, teljesen lebénult. Csak pár méter és őt is maga alá temette volna a  törmeléktenger.  A sáros massza több méter magasan torlaszolta el a visszavezető utat, ám Moirát egyedül csak az érdekelte, hogy talán így sikerült leráznia üldözőit. A rés tetejéről már patakokban zúdult a víz, de Moirának muszáj volt tovább mennie, mielőtt őt is maga alá gyűri a hegy. Fogalma sem volt mióta haladhatott a sötét árokban, amikor valami halvány világosságot pillantott meg, és pár pillanat múlva már a völgyet látta elterülni maga előtt. Vad rikoltás rázta meg az üreget, közvetlen a háta mögül. Moira érezte, hogy ijedségében elveszti az egyensúlyát, és mintha a vihar csak erre várt volna, egy jeges fuvallattal lelökte a lányt a sziklaperemről. Amikor magához tért jobb kezét nem tudta mozdítani, minden porcikája fájt, de tudta, hogy tovább kell mennie búvóhelyet találni, mielőtt a szörnyek is átérnek a völgybe.

  A szeme a barlang sötétje után szinte verőfénynek érzékelte az erdőt.  Egyre csak haladt előre. A démonok még nem érhették el, mégis folyton előbújt belőle az érzés, hogy valaki figyeli. Ismét felhangzott a velőtrázó rikoltás, most már valahonnan az erdőből szólt. Körbekémlelt, és két feléje loholó lényt pillantott meg.   Rohanni kezdett, ám a kimerültségtől összeesett, és egy fa tövében lelt menedékre.
Hirtelen a semmiből egy alak tűnt fel előtte.  Emberi volt, ám valahogy mégis más. Rövid ideig lebegett előtte, és csak figyelte.  A félelemtől Moirának összeszorult a torka, és a földön mászva próbált elmenekülni. A férfi nem próbálta elkapni. Egy bizonyos távolságot tartva követte.  A rikoltás szinte a lány mellől hangzott fel ismét. Moira megpróbált feltápászkodni, ám a férfi hirtelen mellette termett lenyomta a földre, és suttogni kezdett.
- Maradj a földön, és csukd be a szemed. Ne fél,j nem lesz semmi baj. – azzal a férfi ellebegett előtte.
Moira úgy tett, ahogy az alak megmondta neki. A következő pillanatban még csukott szemmel is érzékelte azt a hihetetlen villanást, ami beborította a környéket.  Ezután a zajok elhaltak és csak feküdt a hideg nedves földön. Mintha még a vihar is elcsitult volna a lény erejétől. Mert most már biztos volt, hogy nem ember.
- Gyere velem! –szólt a hang a feje fölül.
Moira felpillantott, de csak bámult a távolodó árny után, mozdulni képtelen volt. A pasi hátrapillantott, és intett, hogy kövesse. Most végre volt idő, szemügyre venni az alakot.  Fekete férfi, őszülő halántékkal, fehér kezeslábast viselt.  Elég magas körülbelül 1.90 lehetett, amire még rádobott az a körülbelül 10 centi, amivel a föld fölött lebegett.  Moira képtelen volt felfogni azt a szerzetet, aki ott állt előtte, de valami azt súgta neki, hogy bízhat benne, úgyhogy elindult az idegen után.

Mikor legközelebb magához tért, egy barlangban volt, betakargatva. Mellette egy adag étel, víz, és száraz ruha volt lepakolva. Moira félt megmozdulni, mert tudta, hogy előző este, bár kitudja mennyit aludt akár napok is lehettek, jó pár csontja eltört, és egyéb súlyos sérülései is voltak.  Megpróbált felállni. Nem érzett semmit. Végignézett a testén, az összes horzsolás eltűnt. Teljesen egészséges volt, a koszt leszámítva. Átöltözött, de a biztonság kedvéért az ételeket békén hagyta.  Egy lapot és egy erszényt talált a ruhák alatt. A papírra ceruzával apró térképet rajzoltak, ami a barlangtól egy ajtóig vezetett. A táskában egy elemlámpa, egy kés, meg néhány teleírt jegyzetfüzet volt.  Moira áttanulmányozta az útvonalat, majd elindult, és egy óra múlva már egy borostyánnal bevont meredek hegyfal előtt állt.  Körbetapogatózott, és egy ugyanolyan bemélyedést talált, mint amilyen az intézet hátsó udvarában volt. Lassan benyomta a gombot, mire egy apró ajtó nyílt a falban. Belépett.  Ez nem volt olyan biztonságos, mint az udvarban lévő. Sokkal elhanyagoltabbnak látszott.

- Az biztos, hogy már jó ideje nem használta senki. –suttogta magának.  Ahogy haladt előre egyre sötétebb lett, úgyhogy előhalászta a zseblámpát. A falon néhány festményt vett észre, de nem vesződött az áttanulmányozásukkal. Minél előbb vissza akart jutni az iskolához.