Mindenki mást..

A távolság néha az egyetlen elérhető útja az életnek…gondolta, majd körülnézett a festői tájon. Ez a szépség régi szeretőinek mosolyát juttatta eszébe.

 Az öreg pap mindig könnyű szerelmes volt.
Hetente hét nőbe bolondult bele.  És ez így volt jól. Soha nem volt az, aki örökre kezét nyújtotta volna egy múlandó vágynak. Ezért is választotta a templomot. Pedig jóképű, vagy legalábbis az volt a maga idejében, erős akarattal, mély hanggal és hasonló zsebbel. Az ifjú nemeshez bárki szívesen hozzáment volna.  Egyszer még jegyese is volt. Jó házbéli, gazdag örökösnő, annyi tűzzel, hogy egy krematórium megirigyelte volna. Mégis. Ahogy a napok teltek a vörös orcák halványodtak, a tűz kialudt. Ekkor nem volt mit tenni.  Roger úgy tett, ahogy ilyenkor kell. Beiratkozott Oxfordba, papnövendéknek, s onnan meg sem állt Yorkshireig, ahol később már egy egész egyházmegyét vezetett. Soha egy pillanatra sem kételkedett hivatásában. Elkötelezett vezető volt, mindig is arra szánták, de egy hófehér orca, s ami vele járt, akár egy éjszakára is pogánnyá változtatta.
Egyetlen nő volt, ki neki ellenállt. Hiába vetette be minden sármját, törte fel belső páncélját, nem talált ölelő keblekre. Pedig nem volt szép nő. Oh a világért sem. Csont és bőr volt, testét már roncsolta az élet, arcán apró heg ült. Nála sokkal különbek dőltek hanyatt a hit oltárának pamlagán egy egy csöndes órán. Semmi különös. Ilyet minden városban találni tizenötöt.  Mégis, mikor a szemébe nézett, a világ szédült körüllőtte, csak ők ketten álltak szilárdan rajta.  Ha karját érinthette békesség járta át minden porcikáját. De a boldogságot csak egy csók tudta volna megadni.

Egyetlenegyszer próbálta meg jelét adni eme belső szenvedélynek.  Ám miután csak szerény sajnálatot talált a várt szerelem helyén, örökre láncra verte érzéseivel a lány.
Soha senki nem mondott úgy ellent, ahogy a ringyó tette. Mert nem volt más, csak egy közönséges utcalány, bár oly értelem rejtőzött benne, mely meghaladta a legjobb úrinők képességeit is. Ez, és a visszautasítás ténye bőszítette fel a jólelkű papot odáig, hogy csak magának akarta a leányt.  Csak őt akarta. Azelőtt ismeretlen volt számára ez a felkavaró fájdalom, mely minden percben égette, már akkor is, ha hasonló illatot érzett, mint annak hajfürtje, hasonló csípő ringását figyelte, mint annak csípője. Így hát ismét tudta mi az mit tenni kell. Egy hónapnyi szabadságot kért, amolyan vallási önfeltárást, hogy az igaz hit útjára leljen. Eme úton rengeteg vallásos vénlány, kemény gazdasszony, kihívó kurva megfordult a pap mély ölében. Amaz mégsem lelte lelke beteljesülését egyetlen szempárban sem, sőt testi kedve is elszállt. Aztán egy nap, mikor már végleg feladta reményét szívének és férfiasságának új lendületéért, egy hatalmas asszony sétált el előtte az úton. Szaga kellemetlen, ruhája élénk, látszott, hogy a fűző elszorítja minden kibuggyanó háját, s, hogy otthona igazi úrilak, ez már csak úgy meglátszik az emberen.  Több se kellett a mi papunknak. Utána szegődött, beszédbe elegyedett vele, egy két hónapon belül feleségül kérte.
Boldogan tért hát vissza röpke három év vakáció után Yorkshire csöndjébe, s a friss férj minden pillanatát élvezte az együtt töltött időnek, míg feleségével lehetett. Ilyenkor sosem jutott eszébe, hogy az otthoni házi disznót az ő egyetlen szerelméhez hasonlítsa. Vagy egyáltalán egy nőhöz.  El is feledte, régi megcsúfolását, amíg egy szeles napon el nem hívatták, utolsó kenetet mondani a kórházba. A húgyszagú szobában a hét összetákolt ágy egyikén az ő egykor szeretett angyala feküdt.

Az összeaszott csúf, fogatlan teremtés rá sem ismert hajdani udvarlójára, már csak homályosan csillogott benne az élet, aki tehette szemével elkerülte.

Azonban a pap le nem bírta venni róla tekintetét. Hiszen ott volt az ő szívének nyársalója, férfiasságának apasztója. Számára még mindig az volt, akiért bármit feláldozott volna. Orvost hivatott, meggyógyítatta. Hogy lelke mélyére be ne lásson senki, vallási kötelezettségként hozatta fel birtoka legszebb vendégszobájába, ahol kedvére ápolhatta, leshette, óvhatta. Egy éjszaka, mikor a pap túl sok whiskyt ivott, felment hozzá, és kérdezgetni kezdte, miközben neki is töltött egy pohárkával. Mi történt vele, ki ő, miért került ilyen nyomorúságos helyzetbe.
A lány nyelvét az ital megoldotta, s mint egyetlen embernek kiben bízhat elregélte gyóntatójának milyen siralmas élete volt, egy férfi miatt. Ahogy szavai peregtek, úgy szúrta egyre mélyebben láthatatlan késének hegyét a pap szívébe. Ugyanúgy szerette ő, az előtte fekvő kiélt szajhát, mint ahogy a szajha szerette a fogva tartóját.
Azon az estén ültek egymás mellett szívükben örök sebbel, egymáshoz oly közel mégis oly távol. Másnapra a kurvát sehol sem találták. Egyedül a pap tudta, hogy pénzt adott neki, s kocsival a kuplerájba szállítatta, hol annak nagy szerelme élt. Roger többet nem hallott a lányról. Arról pedig fogalma sem volt, hogy a nőt még aznap éjjel megerőszakolta, és megölte a gazdája, és két társa.
Élte tovább életét. Nyugodt volt, és boldogtalan. Felesége halálakor elutazott egy görög kis kolostorba, és zavartalanul élt mindentől távol, de legfőképp az emléktől, hogy újra lássa azt mi sosem volt az övé, bárhogy is akarta. Mert nem az fáj a leginkább ha elvesztünk valamit, hanem az, ha sosem kaphattuk meg.